Fájó szívvel tudatjuk, hogy Kemény Tamás, a fizikai tudomány doktora, a Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai és Optikai Intézet Kísérleti Szilárdtestfizika Osztályának korábbi vezetője, 79 éves korában, 2025. december 16-án elhunyt.
Kemény Tamás 1969-ben szerzett fizikus diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd ezt követően a Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI), illetve jogutód intézményeiben végzett kutatómunkát közel 44 éven át. Tudományos eredményei alapvetően járultak hozzá az amorf és nem‑egyensúlyi fémes anyagok szerkezetének, termodinamikájának és mágneses tulajdonságainak kísérleti megértéséhez, különösen nagy pontosságú kalorimetriai és mágneses mérések révén.
Kutatómunkája mellett meghatározó szerepet vállalt a kutatóközpont szakmai életében: 1994-től a Kísérleti Szilárdtestfizika Osztály vezetőjeként dolgozott, ahol elkötelezetten szolgálta a tudományos munka magas színvonalát és a fiatal kutatók szakmai fejlődését.
2001-ben szerezte meg az MTA doktora (D.Sc.) címet „Az atomi térfogat hatása amorf és nanokristályos ötvözetek mágneses sajátságaira" című értekezésével. Munkásságát több rangos elismeréssel jutalmazták:
1991-ben Akadémiai Díjat, 2005-ben az MTA Fizikai Díját kapta meg.
Nyugdíjazását követően, 2022-ben elnyerte az MTA emeritus kutatója címet.
Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük.