Kemény Tamás 1946 augusztus 8-án született Budapesten. 1969-ben fizikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Központi Fizikai Kutató Intézetben, illetve annak jogutódaiban dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Dolgozott a Kamerlingh Onnes laboratóriumban, a sheffieldi és a groningeni egyetemeken is, majd 1987-ben Humboldt ösztöndíjat nyert és egy évet Stuttgartban, a Max Planck Intézetben töltött. 1994 és 2016 között a Kísérleti Szilárdtestfizikai Osztály vezetője volt. Munkásságát Jánossy díjjal (1983), az Eötvös Loránd Fizikai társulat Gyulai Zoltán díjával (1984), Akadémiai Díjjal (1991) és MTA Fizikai Díjjal (2005) ismerték el. Közel 150 angol nyelvű tudományos cikk szerzője, társszerzője. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett, majd az MTA emeritus professzora.
Kutatásait kezdetben alacsonyhőmérsékletű, majd 1973 után magashőmérsékletű kalorimetrikus vizsgálatokkal végezte. 1976 után gyorshűtött amorf ötvözetek atomi és elektronszerkezetét, valamint mágneses tulajdonságait kutatta. Felderítette az amorf fém-metalloid ötvözetek kristályosodási folyamatát, felfedeztek egy addig ismeretlen metastabil fémközi vegyületet, amivel a fémüvegek szerkezetének új típusú, a korábbiakat cáfoló modelljét alapozta meg. Úttörő szerepet játszott a lézeres olvasztással történő felületi amorfizáció, a szilárdtest amorfizáció, valamint a mechanikai ötvözés és amorfizáció vizsgálata terén. Fontos szerepet játszott a nagy érzékenységű mágneses méréseket itthon is lehetővé tevő SQUID berendezés kiépítésében is.
Ez a rövid felsorolás mutatja, hogy Tamás számtalan területen széleskörű tudással rendelkezett, ami világosan megmutatkozott a tudományos konferenciákon és szemináriumokon aktív szerepléseiben. Kérdései, észrevételei mindig a téma lényegét érintették. Mint osztályvezető, számos esetben kellett „villámhárítóként” működnie,, hogy lehetővé tegye a zavartalan, nyugodt munkát. Aktív közszereplő, elkötelezett TDDSZ tag volt. Barátként, munkatársként mindig számítani lehetett rá.
Közvetlen munkatársai és az egykori Kísérleti Szilárdtestfizikai Osztály egésze őrzi emlékét és tisztelettel adózik munkásságának.
Vincze Imre